Újévi Hírlevél

Szeretettel köszöntünk Újévi Hírlevelünkkel!

  
Legyen ez az év a kezdete és folytatása minden megvalósulásának, amit szeretnél!

Ehhez csupán egy szükséges: hogy figyelmedet folyamatosan arra irányítsd, amit szeretnél. Hiszen minden, amire figyelsz, megvalósul. Életed eddigi napjai is így teltek, eddig is minden, ami éppen fókuszodban volt, aszerint működött, ahogyan figyelmed irányította azt.
Egy kérdés marad tehát ezután: Mi az, ami a figyelmedet irányítja? Múltból fakadó érzemleid vagy tudatosságod, jelenléted és örömöd?

Kétféleképpen működsz. Vagy jelen vagy a pillanat valóságát látva, anélkül, hogy megítélnéd azt, és élvezed, amit éppen tapasztalsz, könnyedén működtetve erőidet és kreativitásodat, vagy pedig tudatosság nélkül reagálsz azzal a múlt szerinti automatizmussal, amelyről olyankor nem is tudsz, amely egy ösztönös védekezési mechanizmus célok nélkül, csupán a túlélésért. Te túlélni vagy ÉLNI szeretnél?

Fókuszodban lehetnek félelmeid, aggályaid, elégedetlenségeid, dühös vádjaid, fájdalommal és reménytelenséggel teli vágyakozásaid, sajnálkozásaid, amelyek még több szenvedést eredményeznek majd, de figyelmed középpontjában lehetnek bizalommal és örömmel megtöltött terveid is, azok az irányok, amelyek valós célok megvalósulását, sikert, könnyedséget és újabb örömöket hoznak életedbe.

Minden pillanat magában rejti a lehetőséget, hogy a kettő közül bármelyiket élhesd. Minden pillanatban megteheted, hogy te szabod meg az irányt. Mert életed minden pillanatában jelen vagy, minden pillanantban benne vagy. Nélküled nem zajlik a Te életed. Nélküled nem telik a Te életed ideje. Te mindig ITT vagy. Az Életed kellős közepén. És ne gondold, hogy amikor nem döntesz céljaid mellett, akkor mások döntenek helyetted, vagy mások irányítják a Te életedet. Olyankor is Te választasz. Csupán azt választod, hogy nem választod célod elésését. Te választod azt, hogy így legyen, azáltal, hogy nem választod az általad vágyott irányba történő lépést. Választod a passzivitást, a menekülést, a rombolást vagy az önrombolást. Te választod. És hogy miért?

Mert olyankor teret adsz múltból fakadó védekezési reakcióidnak, félelmeidnek, fájdalmaidnak. Mert olyankor erre figyelsz. És figyelmed tárgya megvalósul. Mint mindig.

Új életet szeretnél? Vedd észre, amikor múlt szerinti érzelmek hatnak rád és régi megszokott szokásaidat ismételgeted, vedd kezedbe az irányítást, figyelmed irányítását, és így új figyelmed tárgya megvalósul.

Tedd ezt minden alkalommal, amikor felüti fejét a negatív érzelmek zuhatagja, vagy akár csak csendben megbúvó, de érzékelhető folyama, és tedd akkor is, amikor kellemes érzések kerítenek hatalmukba. Így a lehető legnagyobb változást tapasztalod majd magadon belül és magad körül is. A változás pedig magától történik meg, az által, hogy az idő egyre nagyobb részét tudatos figyelemmel töltöd.

Emlékezz: amikor nem tudsz magadról, mindig a múlt hatása alatt működsz.

Ez a Te életed.
Valóban a Te kezedben.
Szeretnéd az életedet a régi helyett új módon élni? Tegyél érte, és tudd, hogy Te teszed!
MINDEN PILLANATBAN!

Kívánunk Neked békés, boldog, sikerekben, örömökben és szeretetben gazdag, tudatossággal és jelenléttel teli új évet és minden pillanatban újra és újra megújuló, igazán új életet!


Ilike, Nerella és az egész Csendo csapat

 


 

Kérünk, add tovább az információkat barátaidnak, ismerőseidnek, s azoknak, akik nem rendelkeznek internettel, hogy hozzájuk is eljusson.

Várunk mindenkit nagy szeretettel: Csattos Ilona és Tóth Nerella

Egyéb információk

Tel: +36-1-260-5341; +36-20-451-9239. E-mail cím: info@csendo.hu

A hírlevélre való fel- és leiratkozást a csendo.hu oldalán a jobb oldali "Hírlevélfeliratkozás" panelben teheted meg.