ÉLET-Terápia három felvonásban

Egy polgári peres bírói munkakört betöltő 36 éves nő őszinte vallomása a tanfolyam hatására a munkája területén bekövetkezett változásról. 2006.Február 06.

Első felvonás

Egyetlen kudarcból fakadó hatalmas bizonyítási kényszerrel tömött puttonnyal a hátamon, alig néhány évvel léptem át a felnőttkor küszöbét akkor. Valami nagyon nagyot akartam véghezvinni, hogy bebizonyítsam azoknak, akik számomra fontosak, hogy képes vagyok arra, amit nem hittek el rólam. És belevetettem magam a tanulásba. Munka mellett, 5 éven át, hajnalokba nyúlóan. Majd diplomával a kezemben, szabályosan végiglépkedve az előírt lépcsőfokokon és túlesve az összes további számonkérésen, egyszer csak ott álltam talárban az élet színe előtt.

És ölre mentek előttem az emberek. És amikor végleg kifogytak az egymásra zúdíthatókból - de előfordult az is, hogy rögtön - én kerültem sorra. Rajtam követelték az Igazságot. Ki sírva, ki fenyegetve, ki erőszakosan és durván. És ha néha az asztalra csaptam, alvás helyett éjszakákon át csak forgolódtam, és pizsama helyett talárban álmodtam, a tegnapról, hogy milyen borzalmas volt, és a holnapról, hogy milyen borzalom jöhet még, és jött is, egyre csak jött. Küzdöttem ellene, nagyon nem akartam, és nagyon úgy lett. Olyannyira, hogy kezdtek meghibásodni egyes alkatrészeim, és komolyan megfordult a fejemben, hogy ebből elég.

Ekkor talált rám a CSENDO. Csak hallgattam, hallgattam négy napon át Ilikét, valami furcsa, megmagyarázhatatlan, számomra addig teljesen ismeretlen jó érzéssel a szívemben. Közben számos, számomra fontos miért-re kaptam meg az egyértelmű választ, magamtól. És az ÉLET-Terápia program után egy nappal, egyetlen hirtelen jött és itt maradt pillanat alatt éreztem meg a lényeget. Érteni nem értettem, de az érzés olyan erős és lenyűgöző volt, hogy sírtam a boldogságtól és a felismeréstől, hogy amit eddig éltem, és sorscsapásnak hittem, az egy magam teremtette illúzió csupán. És lelki szemeim előtt még abban az itt maradt pillanatban lezajlott egy új, egy másmilyen tárgyalás. Megláttam magam a bíró szerepében, és láttam az ügyfeleket, az ügyvédeket, mint a saját szerepüket tökéletesen alakító színészeket, és elmosolyodtam.

Második felvonás

Felgördült a függöny, és ismét ott álltam talárban, az élet színpadán. És elkezdtem tudatosan játszani a szerepemet. Elkezdtem figyelni, hogyan játszom, és hogyan játszik a többi szereplő. És elkezdtem irányítani a játékot. És működött!

Világossá vált minden. Hatalmas robajjal omlottak le a hitrendszerem falai, a hitrendszeremé magamról, az életemről. És a bokáig érő törmelék közt, a szálló porfelhőben ott álltam ÉN. És átöleltem magam.

Harmadik felvonás

Pizsamában alszom, nem talárban, és tényleg alszom. Ha az asztalra kell csapnom, hát odacsapok, de utána jót mosolygok, magamon. Izgalmas meccseket játszom az ügyfeleimmel, az emberekkel, akik rajtam keresik az Igazságot. És nem okoz gondot megmondanom nekik is, amit én most már olyan biztosan tudok, hogy én bizony csak a jogszabályoknak megfelelő döntést tudok produkálni, ami egyikük szerint biztosan maga az Igazság, de ebből következik, hogy a másiknak egészen biztosan nem az. És minden meccsből én kerülök ki győztesen. A munka elvesztette az életemben a főszerepet. Azóta könnyedén, mindenféle rossz érzés nélkül, bátran teszem a dolgomat. Megnyugodtam. Megváltoztak a gondolataim, rajtuk keresztül az érzelmeim, ezáltal megváltoztam én is. És a bennem bekövetkező változás hatására változtak meg maguktól a körülményeim és a körülöttem lévő emberek. Tényleg megváltoztak? Dehogy! Ki vagyok én, hogy képes lennék másokat megváltoztatni? Vagy megváltoztak mégis? Igen, számomra.

Ezt egyetlen "köszönöm"-mel csak ezen a szinten - ahová magaddal hoztál - lehet elintézni, ahol a Szeretet éppen úgy az enyém is, mint a Tiéd. KÖSZÖNÖM!