Mi akadályoz meg bennünket céljaink elérésében?

Gyermekkorban meg kell felelni a felnőttek és társaink elvárásainak, mert különben "nem vagyunk jók".

Ezáltal egész életünk átalakult, mert azt gondoltuk és még mindig azt gondoljuk, hogy csak akkor kaphatjuk meg amit szeretnénk, ha megfelelünk a környezetünknek, legalábbis azoknak, akiktől megkaphatjuk vágyaink tárgyát. És mivel folyamatosan tapasztaljuk, hogy vágyaink csak akkor teljesülhetnek, ha megfelelünk, egy idő után magunk is felállítjuk ugyanazon elvárásokat magunk elé, és elhisszük, hogy "jónak " kell lenni, és jónak lenni azt jelenti, hogy "szót fogadni" mindenkinek.

Belül, mélyen továbbra is tudjuk persze, hogy hiába fizetünk komoly árat kívánságaink teljesüléséért; amit teszünk nem más, mint lelkünk eladása, hogy ne érezzük a fájdalmat, hogy mi mások vagyunk, hogy mi különbözünk és nem értünk velük egyet.

De ez a fájdalom jelen van, folyamatosan gyötör bennünket, és okot ad minden tiltakozásunkra, lázadozásunkra. Többé már nem akarunk semmit sem tenni, mert úgysem hozza meg a vágyott eredményt, jó érzést, megkönnyebbülést; és csupán a túlélést biztosít minden cselekedetünk, amit ráadásul "másokért" teszünk valójában.

Innentől kezdve agyunk minden negatív szituációt megragad, hogy felmentsen bennünket a felelősség alól, mért nem tesszük a "dolgunkat", vagyis minden okot megkeresünk, hogy semmit se kelljen csinálni. Felháborodásunk ugyanakkor az eget veri.

Ezután - az önmagunk feladása miatti - felháborodás átalakul önmagunk tényleges, tudatos feladásává, mert a harag és a dolgok megtagadása megvakít, és ezután már nem látunk egyetlen lehetőséget sem, csak korlátokat, és teljesen elfelejtjük, hogy mi alakítottuk ki ezt a látásmódot.

Valódi vágyaink elérése kilátástalanná válik, és természetesen mindenki és minden hibás lesz körülöttünk, mi pedig az áldozat szerepével teljesen azonosulva beletörődünk abba, hogy csak gurulunk és gurulunk lefelé a lejtőn.

Mi a teendő?

Annak felismerése, hogy mit kellene valójában "nem tenni" és mit "tenni" önmagunkért. Nem azt kell abbahagyni, vagy elkerülni, ami eredményt hozhat - félve az esetleges energia-befektetéstől -, hanem azt a gondolkodásmódot, hogy egyetlen esély a jólétre a másoknak való megfelelés, önfeladással párosítva.

És tenni kell, ami igazán segít, hogy előrelépj céljaid megteremtésében. Nem azért, mert más adja neked a segítséget, vagy, mert munkád gyümölcse meg lesz majd ítélve, hanem azért, mert csak te találhatod meg a megfelelő utat, ahogyan meg tud valósulni.

~Nerella